|
2023-09-21 21:00:45, csütörtök
|
| |
| |
TAMÁS ISTVÁN VERSEI
Tamás István - Gömöri Poéta (Putnok, 1955. szeptember 2. - ) magyar költő, író, újságíró. A putnoki Tóth Ede Alkotókör elnöke. Irodalmi pályája Békéscsabáról indult.
A MACI CSEMEGÉJE
Barna gombszemével
a málnásban kutat.
Nagy tappancsával
tör magának utat.
Hosszú hegyes orrán
piroslik a málna,
már régen jóllakott,
de tömi csak, tömi magába.
Szép lassan elcammog
a sűrű akácosba,
mézzel csalogatja
a dús lombú faodva.
Nem bírt ellenállni
a finom csemegének.
Így keverte össze
a málnát és a mézet.
ANGYAL SZÁJ
Elköltöztek belőlem tétován az álmok,
önmagammal szemben, torztükörben állok.
Sorra harcot vívok érzéseimmel,
megbotlok mindenben, lomha lépteimmel.
Helyemet keresve, bolyongok, fagyban és esőben
végelláthatatlan utakon, sötét temetőkbe.
Szememben vakítón tűz az éjszakasugara,
rám nevet gúnyosan a Hold sarlós arca.
Pihennék, de nem hagy a csend,
egy dallam hosszan fülembe cseng
s a Hold szemével megsimogat,
számolgatom a csillagokat.
Lovagolok felhők hátán,
fény ragyog rám az angyal száján.
Mellém fekszik, megsimogat,
csókkal űzi rémálmomat...
ATILLA
SZELLEMIDÉZÉS - Részletek
Díszes palotád előtt hódolt Bizánc, Róma,
neved hallatán rettegett a vén “Európa!"
Őseink szentföldjén te voltál az Isten.
nagy hegyektől a tengerekig tiéd volt minden.
Sereged szélként lovagolt a pusztán,
nyilaitok szállt, akár a gyors röptű madár.
Mi, magyarok néped hajtásai vagyunk,
székellyel, csángóval egy az akaratunk.
Segíts lerázni magunkról a zsarnok rabigáját,
szabadon élni, vagy halni; - tűzön, vízen át!
Te voltál Atilla az Isten kegyelmes ostora,
harcos büszkenéped örök megváltója!
Segíts most! Idézem szellemed, hívlak állj közénk!
Legyen újra egységes a sokat szenvedett nép.
Most véres történelmünk ezer sebből vérzik,
gyermekeink, unokáink a múltat számon kérik...!
ÁLDOTT LEGYEN
Áldott legyen kezed, amivel simogatsz.
Áldott a csókod, mely felhevíti vágyamat.
Áldott legyen tested, mely féltve őrzi lelkedet,
Áldott legyen szemed, mely örökön rám nevet.
Áldott legyen karod, amikor átölelsz, 
Áldott legyen minden veled töltött perc.
Áldott legyen szíved gyors dobbanása,
Áldott legyen szerelmünk, igaz valósága!
Tamás István.Áldott legyen - Előadó: Széles Tamás színművész
Link
ÁRPÁD HÁZI SZENT ERZSÉBET
Valahol messze fenn, egy hatalmas várban,
élt szerényen Szent Erzsébet Türingiában.
Akár mindenütt, szerte a nagyvilágban,
szegénység volt az úr, de hittek a csodában.
Erzsébet a Szent, imáiban kérlelte istent,
ha irgalmas és kegyes a szegényen segítsen.
Ételt, italt adjon a földi halandónak,
a síró gyermeknek a mezőn dolgozóknak.
Kiürült már régen a padlás és a kamra,
nem jutott már sok, csak egyetlen falatka.
Erzsébet imái felszálltak az égig,
repültek az úrhoz, a tejúton végig.
- Hallgasd meg uram égi fohászomat,
ne hagyd a néped, hogy elsorvadjanak!
Fáradtan nyitotta ki könnyel telt szemét,
amit látott csoda volt, mindennél többet ért.
Megtelt a kosár, a patak hallal volt tele,
a kemencékben kenyér, s volt a háznak teje.
A vár ura a rokon, nem vette jó néven,
Erzsébet jóságát, mert segít a szegényen.
Kérdőre vonta hát, mi van a kosárban,
- mutasd csak gyorsan? - mondta a hálátlan.
A királylány elpirult, virág van csak nálam,
a halottaknak viszem, hogy emléküket áldjam.
S ahogyan a kosár fedelét felnyitja,
Száz szál piros rózsa nevet a gonoszra.
Elrestellte magát, a vén kelekótya,
kezével legyintett, menj - siess a dolgodra.
Csoda történt! - mert a jó isten akarta,
a szegénynek élelem a halottnak rózsa!
A regélők szerint e csoda megesett,
az esetről ki így, ki úgy emlékezett!
EGY MAGYAR MONOLÓGJA
Egy ember vagyok, aki magyarként élek,
azon a tájon, ahol sok még a féreg!
Megölik szívemet, darabolják lelkem,
Farizeus bérencek, döntenek felettem!
Eladott hazánkban rág a vörös vírus,
szúrós szálka szemükben az igaz Magyar virtus.
Tévében, újságban mossák az agyakat,
vörös inges senkik, rút szabad madarak!
Tétován bolyongok a lepusztult utakon,
elvesznek álmaim, a ledöntött szobrokon.
Megvették népemet alamizsnáért,
hitüket, lelküket, az ígért szebb világért!
Most hurráznak, anyáznak, a Magyart gyalázzák,
az ős hitet a történelmet porig megalázzák.
Kik ők valójában, zsarnok burzsoák?
Nemzetünket csőcselékként végleg bebábozzák!
S eladva a Hazánkat, mint lelkes paraziták,
szívják vérünket, akár a régi moszkoviták!
Nem kell már a Himnusz, sem a Magyar Szózat,
fejet hajt a Magyar, minden parancsszónak!
EGY ZSARNOK MONOLÓGJA
Zsarnok vagyok, tudom, egy parazita féreg,
de élni hagyni titeket, magam ellen vétek.
Zsarnok vagyok, valódi húsvér zsarnok,
nyúzlak benneteket, ti mégis rám szavaztok.
Hazudok nektek, mert ti azt is elhiszitek,
amit magamért, önimádatomért teszek.
Enyém itt minden, legyen az olcsó vagy drága,
lábam előtt hever a vidék és a nagy Budavára.
Négy év elteltével elfeledtek mindent,
velem énekeltek s éltettek, mint istent.
Egy bolond nép vagytok, ha nem látjátok,
táncomhoz a zenét ti szolgáltatjátok.
Rabszolgaként éltek és azok is maradtok,
hol az összetartás, már nem vagytok magyarok?
Zsarnok vagyok, nem kell már tőletek félnem,
hazátokat belakja majd dicső nemzetségem.
ESŐ KOPPAN AZ ABLAKON
Ha kell aranyruhát öltesz Nekem,
vagy odabújsz hozzám meztelen, kedvesen.
Csókolsz vidáman, megölelsz szeliden,
mint gyenge szél fut kezed végig a testemen.
Az esti fényénél, mikor szád, számhoz ér,
érzem csodálatos, forró vágyakozó tested,
érzem ölelésed, amint zilált lélegzeted,
testünkben szívünk egymásért megremeg.
Jó ez az érzés, s az eső koppan az ablakon,
csillagok tündöklőfénye megpihen arcodon. 
Ha kell aranyruhát öltesz nekem kedvesen,
majd ledobod magadról érzékin, szelíden.
Öleljük egymást, mint a kelő Nap a földet,
óvjuk, féltjük mindentől csodás szerelmünket.
Nézlek csodállak, ha felébreszt a hajnal,
átölelsz kedvesen, mosolygós arccal.
Néma marad szánk, csak a testünk beszél,
beköszön az ablakon a friss reggeli szél.
Te újra aranyruhát öltesz Nekem,
gyengéden átölelsz, szelíden, kedvesen.
HA MAJD EGYSZER
Mennem kell, mert vár rám a fény,
szívem tüze teérted ég.
Most úgy fáj minden, sajog bennem
úgy érzem most el kell mennem.
Gondolatban legyél velem,
Te voltál csak az életem.
Ott leszek majd álmaidban,
újra élek vágyaidban.
Fáj most nekem, fáj az élet,
el kell mennem, már nem félek. 
Nem félek, mert vár rám a fény,
szíved tüze csak bennem él.
Tovaszállok csillagfényben,
hóesésben, napsütésben.
Ott várok rád, hol örök a fény,
milliónyi csillagfénynél.
Tiéd szívem, Tiéd lelkem,
vár engem az ismeretlen.
Fentről nézem majd életed,
kívánom, hogy boldog legyen.
Visszatérek álmaidban,
megpihenek karjaidban.
Szerettelek földön, égen,
bennem élsz majd örök fényben.
KOPPÁNY
Látod-e, Koppány, hogy könnyezik néped?
Már sebzetten tollát hullajtja a Turul.
Hallod-e, hogy reccsen a Nagy Tölgy?
S a fiatal Nyír, sírva anyjához simul!
Bús keresztény papok húzzák a harangot,
édes tömjénfüstje közt, szomorúak a dalok.
Látod-e Koppány a bérenc, csürhe népet,
aki alamizsnájáért, vezényszóra béget!
Hol vagy István király? Most kéne látnod,
hogy teszi pénzé Júdás a legszentebb álmod!
Jönnek, gyülekeznek, idegen rosszarcú emberek,
átgázolnak rajtam és rajtad, ha kell a nemzeten!
Lázadj hát Koppány! A szél a Sólyom neked dalol!
Vidd győzelemre néped, érted milliónyi szív dobol.
Halljátok most vén fák, hajlongó zsenge nyírek,
a Nemzetért a szabadságért zengjen újra az ének!
Hallod-e Koppány?
Könnyezve kiált megalázott néped, érted!?
S ahogy a hatalom kettéoszt, úgy jön el a végzet!
Tort ülnek fölötted, fölöttem, rút farizeusok,
meddig tűritek a gyászt, Nemzeti Magyarok!?
Hallgass meg Koppány, hallgass meg Nemzetem,
ne engedjétek a keresztet egyedül cipelnem!
Reményben élnek még a hazánkban Magyarok,
mennek, ha menni kell, ha szólnak a harangok.
MAGYAR VAGYOK 
VERSDAL
Kialudt mécsesek, elégetett gyertyák
Fényükbe temették Magyarország sorsát!
De én,
Magyar vagyok, Keresztény a Hazám!
Piros-Fehér-Zöldbe öltöztetett Anyám!
Gömör vármegyében szél ringatta bölcsőm,
a Sajó tiszta vize lesz majdan szemfedőm!
Kedvenc folyóm által átölelem a földet,
megöntöm vizével az öregedő tölgyet.
Feltámasztom újra a Kárpát-medencét, 
eltemetem mélyen a dekrétum emlékét.
Nemzeti szín zászlókat tűzdelek szerteszét,
hírül adva a nagyvilágnak a Magyar nép még él!
Csángók és Székelyek éneklik majd velem,
Magyar vagyok! Magyar a Nemzetem!
Kialudt mécsesek, elégetett gyertyák.
Fényükbe temették Magyarország sorsát.
De én,
Magyar vagyok! Keresztény a hazám!
Piros-Fehér-Zöldbe öltöztetett Anyám!
NE FÉLJ, MAGYAR!
Nem találom hazám, bármerre is járok,
amerre nézek, mindenütt elvesztek az álmok.
Ellopott gyárak, földek, omladozó házak,
átok földje maradt Nagy Magyarországnak.
Hová lett az ős hit? Hol van a Nemzetem!
Istenben, emberben Trianont keresem.
Fáj a szívem nagyon, elorozták lelkem,
segítsd meg népemet irgalmas Istenem!
Harangokkal zúg a szél, a Kárpát-medencében,
Igaz Magyar szívekbe mar, a Trianoni szégyen.
Legyünk hát bátrak, szóljunk most szabadon,
ne legyen több könnycsepp a fájdalmas arcokon.
Nemzetiszínű zászlókat, lobogtat a szél,
emeld fejed magasra, ne félj Magyar, ne félj!
Égi dalként zengjen, a Nemzet Himnusza,
emlékezz hát Magyar, a gyászos Trianonra!
NE SÍRJ, MAGYAR!
Emeld fel a fejed, nézz büszkén az égre,
ne sírj, magyar, ne sírj, nemsokára vége!
Lesz hazádnak újra örök boldogsága,
ráébredt már néped az igaz valóságra.
Ne tűrd tovább, ne tűrd, a zsarnok rabigát,
a Felvidéktől Fiuméig tiéd, miénk a világ!
Sólymok gyülekeznek a Kárpát-medencében,
tudja, érzi már a bűnös, a Trianon szégyen!
Ne sírj, magyar, ne sírj, sok már a harangszó,
a Szent Korona népe, s a Haza nem eladó!
Vörös csillag izzik dekadens fejekben,
feltámad a hit az elnyomott Nemzetben!
ÖRÖM ÓDA - Részlet
Mentek a templomba, meghajoltok térdig,
Isten előtt orrotok leér a földig.
Mormoltok imát, keresztet is vettek,
az Úr házából kiérve elfeledtek mindent!
Imakönyv helyett pártkönyvet lapoztok,
dús asztaloknál akár disznó, falatoztok.
Törvényeket hoztok zsebetek hasznára,
rabszolgasorsot szép magyar hazámra.
Nyelvetek bűzétől meghal a magzat,
nincs apátok, anyátok, vagytok fattyú fajzat.
Eladtatok mindent, testvért és barátot,
az orrotokon rothadó vörös borvirágot.
Készül már a vihar, felhők gyülekeznek,
nem kell már imátok az irgalmas istennek.
elunta már az Úr a nép sanyargatását,
öröm óda jelzi majd a férgek pusztulását.
ÖSSZETARTOZÁS
Sorsom Tavaszváró teraszán,
fakadó barkák ölelésében,
helyed keresed szilaj szívem
kamrája sötétjében.
Kutakodsz bennem,
lelkemben véled hallani
csízek, cinegék dalát.
Testünk egybefonódásakor
érzed sajátod nyugalmát.
Összetartozva
együtt könnyebb,
mint napnak a holdnak,
Egymás nélkül Ők is
fénytelen ridegen ragyognak.
PILÁTUS
Gondolatim messze a semmibe
a régmúlt időkbe vesznek.
Sejtem a jövőt, de nem látom
csak a dombon a keresztet.
Látom még, a büszke árulókat,
a hitetleneket, az alávalókat,
amint mulatoznak örvendezve
szöget verve megfáradt testedbe.
És hagyta a nép kishitűen,
hogy a galád, két lator között,
megfeszítve puha párnád helyett
fejedre töviskoszorút kötözött!
Pilátus fennkölten szónokolt:
Emberek! Én mosom kezeim.
Itt most a csőcselék döntött
Isten előtt nem kell majd felelnem.
Amikor a fénylő Nap
a golgotán pihenni ment.
Te lehunytad mester
Megfáradt, könnyező szemed.
A Hold beragyogta a dombot,
ahol dölyfös zsidók mulatoztak:
ma már jól tudod Uram,
Ők a világ, és hited árulói voltak!
REMEGÉS
Puha párnádra rátelepszik az éj.
Szíved dobbanása a csend remegése.
Aranycsillag játszik arcodon
lelkedben felcseng kettőnk zenéje.
Aludnál, de a zene egyre szebb lesz,
annyira szép, hogy megremegtet.
Te meg Én,
táncolunk az éjben
Akár szerelmes angyalok 
remegünk a fényben.
Álmodj csak kedvesem,
ablakod alatt virágok ölelkeznek,
egy furcsa érzés ringatja tested,
s kicsordul aranyló, mézédes könnyed.
Ébredezik a hajnal kibontott fátylában,
szendergésed eltűnik a Hold ragyogásában.
Hogy vigyáztam rád, megtudhatod könnyen:
szívedben remegve dobogtam,
s párnádon ott maradt a könnyem.
SAJÁT FÖLDJÉN NÉPEM ÁRVA
Mint harmatcsepp a meleg szélben,
úgy fogy, veszik magyar népem.
Csángó - Székely öreg tölgyek,
mind - mind már a földre dőlnek.
Nem marad már magyar állva,
saját földjén népem árva.
Fogy a nemzet, nyájként széled,
vadként űzik, de kiktől félnek?
A hont szeretőt atka rágja,
idegen sarc veszi számba.
Attilától az Árpád-házig,
ősi múltunk vérben ázik.
S ha felnézek a legszebb égre,
a nemzetiszín szemfedélre,
látom, hogy ott bűn tornyosul,
székely - magyar a földre borul!
SZERETNÉM
Együtt égve veled a szerelem tüzében,
szállni a magasban semmitől sem félve.
Összeölelkezve, akár rét a virággal,
mint napfény a széllel, örök ragyogással.
Szerelemben égni, izzani, lobogni,
az életörömét veled megosztani.
Felgyorsítani a forrás csobogását,
sebesebbé tenni, szíved dobogását.
Aranyló öledben fejem lehajtani,
szeretném sóhajod fülemben hallani.
Érezni akarom, melegét testednek,
akár nap az égen őrködni fölötted!
TE MEG ÉN
Szemed Kutat! Enyémben
keresi a reményt.
Érzem szíved gyors dobogását,
látom arcodon, fellobbanni
a nyughatatlan fényt!
Hajad leomlik
gyönyörű válladra.
Gondolatod fürdeted
megfáradt agyamban.
Várunk csendesen,
akár a szomjazó homokpart. 
Nem létezhet erő,
ami majd visszatart.
Úgy vállunk egyé,
mint part a vízzel.
Bearanyozzuk létünk
minden földi széppel.
Te meg Én leszünk
a szerelem Istene,
vágyam öledben révbe érve,
rózsaszirmot bont testedben!
TE VAGY
Te vagy a lét, te vagy az erőm.
Te vagy a kezem, a beosztott időm.
Te vagy a fáradhatatlan szívem dobbanása,
Te vagy a lelkemnek, örök megnyugvása!
TIÉD EZ AZ ORSZÁG
Még gyermek voltam,
s apám megfogta kezem.
Megmutatta nekem,
hol él a nemzetem.
Mutatta az erdőt,
a zöldellő réteket,
ahol szebb jövő vár rám,
és boldogan élhetek.
Mutatta az alföldet
a Duna - Tisza közét,
a jászságot a bakonyt
a hatvannégy vármegyét!
Mutatta az utat,
a nádasok között,
ahová hős őseink
lelke költözött.
Nézd fiam a folyókat,
nézd a völgyeket,
a nyíló virágokat
réten a fényeket.
Ez mind a tiéd fiam,
óvd és vigyázz rá,
ne hagyd az idegent,
hogy hazád elrabolják!
Érintsd meg a követ,
mert az is a tiéd.
Tiéd a folyó a part,
el ne add semmiért!
Tiéd ez az ország,
múltja és jelene.
Neked teremtette,
a magyarok Istene!
Tiéd ez az ország..
Link
VÁLLAMON A KERESZT
Nem vagyok költő, bár verseket írok,
papírra könnyezve a népemért sírok!
Szívemből, lelkemből a fájdalom árad,
hazám rossz sorsáért, megöl a bánat.
Vállamon a kereszt, hatalmas súlya,
szívemben gyászol nemzetem búja.
A trónon most hazug árulók ülnek,
a valós magyarra nagy terhek feszülnek.
Bégetve sarcolnak, dölyfös, tokás urak,
mosolyogva hazudnak minden hazafinak.
Nincs becsülete a jól végzett munkának,
éhbérért dolgozunk a nemzet zsarnokának.
Nem vagyok költő, bár verseket írok,
népemért, hazámért többé nem sírok.
A fájdalom szívemben, harci dalt dobol,
az elnyomott, ha összefog, mindent megtorol!
VÁTESZ 2004-2024
Elsirattuk már százszor a hős nemzetet,
amikor a szél, lyukas zászlókat lengetett.
Repülőkből bombafelhők törtek a magasba,
gyászoltunk, sírtunk, magunkba roskadva!
Talán az elfogyott erőnk még újra nőne,
ha lenne még Magyar, aki bízik a jövőben.
De zokognak a nyírek, görbülnek a tölgyek:
- lelkesebb ifjúság kell most Istenünknek!
És a szívünk, amikor rettegve megremeg,
félve dobban a koldusért, aki kéreget!
Értjük a valóságot, s tűrjük a másságot,
de nem vesszük észre, az igazvalóságot!
Imádkozzunk Magyarok! - az örök Jézusért,
akit a képmutatók, keresztre feszítették.
S hagyva így bennünk örökös fájdalmat,
véres történelmet, amiről a világ hallgat!
Csendes vizű folyóról, a Trianoni gyászról,
nem szólhat énekünk a Magyarszabadságról!
Amíg bókolva siratjuk hős nemzetünket,
addig Ők a mások, elorozzák szentföldjeinket.
Lesz-e még Ugar - amely majd sírhelyül szolgál?
A Duna Tisza közén, - szőke hajú lány!
Húsz év elteltével, lesz e még Magyar?
Vagy elvész, mint egykoron, a Hun és az Avar!
VERS A TISZÁRÓL
Tisza vizét siratják súlyos homokzsákok,
töpörödött apóka reménykedve néz.
Gyürkélt seszínű kalapját, könnyű piheként,
lopja el fejéről a viharos szél.
Kotorék ebe nyüszítve veti magát utána,
a víz jeges, hideg örvénye,
ölelve fogadja magába.
Duzzad a Tisza, egyre hatalmasabb,
vadul, fröcskölve tépi szét a gátat,
hullámai kitartóan nyaldossák,
a régi, öreg vályogházat.
Sok - sok évtized munkája, szenvedése,
a megvalósult álmok, istentévedése.
És ismerjük meg őt egy kicsit más oldaláról is: saját dalok - csodás hang - saját előadásban
Tamás István - Árad a Szamos
Link
Tamás István - Kék a szeme az én babámnak
Link
Tamás István- Sárgán fénylő
Link
Kék a szeme az én babámnak
Link
Sok csodás szép több pedig a Neten! - Jó szórakozást!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tamás István |
|
|
|
Címkék: szentföldjeinket, egybefonódásakor, végelláthatatlan, rabszolgasorsot, szolgáltatjátok, magyarországnak, alamizsnájáért, csillagfénynél, csillagfényben, összeölelkezve, tündöklőfénye, rabszolgaként, fáradhatatlan, szellemidézés, éjszakasugara, istentévedése, elsorvadjanak, parancsszónak, csőcselékként, önimádatomért, békéscsabáról, összetartozás, összetartozva, felgyorsítani, töviskoszorút, igazvalóságot, sanyargatását, nagyvilágban, torztükörben, tömjénfüstje, történelmünk, szentföldjén, ragyogásában, szendergésed, aranycsillag, alamizsnáért, putnoki Tóth, málnásban kutat, sűrű akácosba, finom csemegének, dallam hosszan, angyal száján, tengerekig tiéd, gyors röptű, zsarnok rabigáját, sokat szenvedett, múltat számon, hatalmas várban, szegényen segítsen, földi halandónak, síró gyermeknek, mezőn dolgozóknak, Tamás István, TAMÁS ISTVÁN VERSEI, Gömöri Poéta, Tóth Ede Alkotókör, MACI CSEMEGÉJE, ANGYAL SZÁJ, ÁLDOTT LEGYEN, Széles Tamás, ÁRPÁD HÁZI SZENT ERZSÉBET, Szent Erzsébet Türingiában, MAGYAR MONOLÓGJA, Magyar Szózat, ZSARNOK MONOLÓGJA, KOPPAN AZ ABLAKON, MAJD EGYSZER, Nagy Tölgy, Látod-e Koppány, Hallod-e Koppány, Nemzeti Magyarok, MAGYAR VAGYOK, Nagy Magyarországnak, Igaz Magyar, Nemzet Himnusza, Felvidéktől Fiuméig, Szent Korona, ÖRÖM ÓDA, Sorsom Tavaszváró, SAJÁT FÖLDJÉN NÉPEM ÁRVA, Szemed Kutat, TIÉD EZ AZ ORSZÁG, VÁLLAMON KERESZT, Imádkozzunk Magyarok, VERS TISZÁRÓL, Tamás István- Sárgán,
|
|
Offline
